Közlekedési információk

Július 29.

Újabb fontos állomásához érkezik el a Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezése – megnyílik az új közúti felüljáró

Csütörtökön 0 órától megnyílik a forgalom előtt Kaposvár új közúti felüljárója, ezzel egyidejűleg pedig megszűnik a Béla király utcai szintbeni vasúti-közúti csomópont, a sorompók előtti hosszas várakozással együtt. Az új hídon és a kapcsolódó létesítményeken – a kis Kapos-hídon és a rézsűkön – egyelőre csökkentett sebességgel, legfeljebb 30 km/h-val haladhatnak az autósok.

Bár a gyalogosok és a kerékpárosok számára hamarosan elérhető lesz egy új szintbeni átkelő is a vasúti síneknél, annak átadásáig ők is csak az új felüljárón keresztül közlekedhetnek.

A beruházáshoz kapcsolódóan a felüljáró mindkét oldalán körforgalmi csomópontok épülnek. Csütörtöktől már a Baross Gábor utcánál lévőt is szabályosan, jobbra történő behajtással használhatják a közlekedők, a híd túlfelén lévőből azonban egyelőre csak a Béla király utca felé lehet autózni, mivel a fürdő felé vezető szakaszt még építi a kivitelező.

A Hársfa utca alsó szakasza változatlanul egyirányúsított, ezért a Baross Gábor utca felől érkezők vagy az új felüljáróra hajthatnak fel, vagy a cukorgyár teherportájáig juthatnak el.

A fejlesztés a Kaposvári Közlekedési Központ egyik fontos beruházásaként valósul meg, kényelmesebbé, gyorsabbá és biztonságosabbá téve a városrészek közötti közlekedést.

 

Július 6.

Véget ért a Kaposvári Közlekedési Központ kialakítását kísérő utolsó nagyobb forgalmirend-változás –
újra használható a Béla király utca cukorgyár előtti szakasza

Keddtől újra közlekedhetünk a Béla király utca cukorgyár előtti szakaszán, amelyet csaknem három hete zárt le a közlekedési központ kivitelezője. A szakemberek a körforgalmi csatlakozás előtt megemelték az utca szintjét, hogy könnyebbé és biztonságosabbá tegyék az áthaladást az arra közlekedők számára. A korlátozás feloldása után ismét átjuthatunk gépjárművel a vasút túloldalára, így a helyi autóbuszok is újra a régi útvonalon haladhatnak.

 


A körforgalmi csomópontban rövidesen megkezdik az északi ág építését, ezért az autósok – hasonlatosan a belvárosban épülő körforgalomhoz – mindkét irányban a már megépült szakaszon közlekedhetnek 30 km/h-s sebességkorlátozás mellett. Az aszfaltburkolatra a kopóréteget még nem terítették rá, azt csak a teljes beruházás végeztével teszik meg az egységes felület érdekében.

A Hársfa utca alsó szakaszának egyirányúsítása változatlanul érvényben van, a Fő utca felől érkező járművek keddtől már a körforgalom elkészült szakaszának érintésével hajthatnak ki a Béla király és a Baross Gábor utca irányába.

Kaposvár önkormányzata köszöni az érintettek megértését és az elmúlt hetekben tanúsított türelmét!

 

 

Április 30.

Naponta több alkalommal átmeneti, néhány perces forgalomkorlátozásra kell készülniük az autósoknak a Noszlopy Gáspár utcában hétfőtől, miután a szakemberek megkezdik a koros, korhadt és beteg platánok kivágását. Az életciklusa végéhez közelítő fasort mind szemrevételezéssel, mind pedig műszeres képalkotó eljárással több alkalommal vizsgálták. A szakvélemény egyértelmű: beavatkozás nélkül a kilombosodó fák veszélyhelyzetet okozhatnak. A munkálatok idején a forgalmat jelzőőrök irányítják.

 

2020. április 29.

A tanulók közlekedésének megkönnyítése érdekében május 4-től kezdve az érettségi vizsgák időszakára ismét menetrend szerint jár hétköznapokon a 81-es autóbuszjárat a helyi autóbusz-állomás és a Kisgáti városrész viszonylatában. A járat a helyi autóbusz-pályaudvarról 07:05-kor és 07:20-kor, illetve visszafelé a Kisgát fordulótól 07:15-kor és 07:30-kor indul.

 

 

2020. március 6.

Új leszállóhelyet biztosít a belvárosban a Kaposvári Közlekedési Zrt.

Az utasok kezdeményezésére 2020. március 9-én üzemkezdettől a helyijáratú autóbuszok is megállnak a Csiky Gergely Színházzal szemben, a Dózsa György utcában kialakított ideiglenes távolsági autóbusz-megállóhelyen. A megállóhelyet a közlekedési központ beruházási munkái befejezéséig csak leszállási céllal vehetik igénybe az utasok. Az érintett vonalak: 7, 8, 18, 81, 8B, 8Y, 8E, 9, 91, 10, 12.

 

 

 

2020. február 27.

Újra a régi rend szerint haladhatunk a Teleki-tömbbelsőben

Csütörtök este – tizenhat hónap után – kisebb eltéréssel visszaállt a korábbi forgalmi rend a Teleki utcai tömbbelsőben. Az autósok-motorosok újra a Teleki utca felől hajthatnak a Noszlopy utca irányába. A Petőfi tér átépítése miatt ugyanakkor a Teleki utca alsó szakaszát lezárták; az autósok az Irányi Dániel utcán, a Somogy Áruház parkolóján és a Rippl-Rónai téren keresztül térhetnek rá a Teleki utcára.

 

 

Az újabb forgalmirend-változás jelentősen javítja a Teleki utcai tömbbelső közlekedését, hiszen az autósok már nem a Petőfi téren, hanem a Noszlopy utcán és a körforgalmon keresztül hagyhatják el az övezetet. Vagyis a Kaposvári Közlekedési Központ építésének befejezéséig még a reggeli és a délutáni csúcs idején sem kell feltorlódó kocsisorra számítani a Teleki utcában.

 

A Vásártéri út felől érkező autósok a Petőfi térnél továbbra sem kanyarodhatnak be balra nagy ívben az Irányi Dániel utcába, azonban a vasútállomás előtti ideiglenes körforgalomban kényelmesen vissza tudnak fordulni, hogy aztán jobbra kis ívben közelíthessék meg az Irányi Dániel utcát. Onnan a Somogy áruház parkolóján és a Rippl-Rónai téren keresztül érkezhetnek meg a Teleki utcához. A fagyizónál mindkét irányba kihajthatnak, a Teleki utca alsó szakasza azonban zsákutcaként működik majd, és kétirányú forgalmat bonyolít a Petőfi tér lezárása miatt.

Az önkormányzat kéri a közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a belváros útjain, ugyanakkor köszöni a kaposváriak türelmét és megértését!

 

2020. február 27.

Változik a 11 Y-os járat menetrendje

A Kaposvári Közlekedési Zrt. értesíti az utazóközönséget, hogy 2020. március 2-tól (hétfőtől) megváltozik a 11-es és a 11Y-os vonalak menetrendje.

Munkanapokon

11-es vonal:
A helyi autóbusz-állomásról 8:50 órakor és 17:10 órakor, valamint a Kaposfüred, fordulótól 9:10 órakor és 17:30 órakor induló járatok megszűnnek.

11Y-os vonal:
A helyi autóbusz-állomásról 8:50 órakor és 17:10 órakor Kaposfüred, forduló érintésével valamint Kaposfüred, Vasútállomástól 9:15 órakor és 17:35 órakor új járatok közlekednek.

Szabad- és munkaszüneti napokon

11Y-os vonal:
A helyi autóbusz-állomásról 17:40 órakor Kaposfüred, forduló érintésével, valamint Kaposfüred, Vasútállomástól 18:05 órakor új járatok közlekednek.

 

2020. február 19.

A Petőfi téri gyalogos-átkelőhely szerda reggeli lezárása után megkezdődött az útburkolat felbontása. A Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezője az úttest alatti leromlott közműveket cseréli ki újakra. A munkálatok az autós forgalmat egyelőre nem érintik, a gyalogosoknak azonban a vasútállomás előtti átkelő felé kell kerülniük. Az útvonalat tájékoztató táblák jelzik.

 

Köszönjük a megértésüket és a türelmüket!

 

 

2020. február 18.

 

Február 19-én, szerdán délelőtt 9 órakor lezárja a Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezője a Budai Nagy Antal utcában a Petőfi téri gyalogátkelőt, hogy azon a területen is megkezdődhessenek a közműkiváltási munkálatok. A gyalogosok a vasútállomás előtti kialakított körforgalom mellett, a sárgával festett zebrán kelhetnek át a Budai Nagy Antal utcán. A donneri felüljáró és a zebra között a vasúti 1-es vágány mentén kialakított, térkövezett peront használhatják a gyalogosok. A munkálatok az autósokat csak kis mértékben és időszakosan érinti.

 

Február végén megkezdődik a Petőfi tér átépítése is, amely a Noszlopy utca-Városház utca-Teleki utca forgalmi rendjének megváltoztatásával jár majd együtt. Erről hamarosan részletes információval szolgálunk. Kérjük a közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a belváros útjain! Köszönjük a türelmüket és megértésüket!

 

 

2020. február 12.

 

Megkezdődik a Béla király utcai Kapos-híd felújítása

Szerdán lezárta a kivitelező a Béla király utcai Kapos-híd keleti oldalát, és megkezdte az új forgalmi rendet jelző forgalomtechnika – táblázás, burkolatfestés – kiépítését. A szakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben. A forgalom váltakozó irányban egy sávon haladhat át a folyó felett, ugyanakkor az autósoknak a nagyobb torlódások elkerülése érdekében érdemes kerülő útvonalat választani, így például a Kaposrét sort, illetve a Nyugativánfa utcát.

 

Fontos információ, hogy a Hársfa utca felől érkezőket illeti az elsőbbség, hogy a vasúti átjáróig ne duzzadhasson vissza a kocsisor.

A Kaposvári Közlekedési Központ egyik fejlesztéseként a szakemberek szinte teljesen felújítják az átjárót, amely a déli városrészeket köti majd össze a meghosszabbított Csik Ferenc sétánnyal.

(Fotóink a munkakezdés előtt készültek.)

 

2020. február 07.

A biztonság a legfontosabb – változik a forgalmi rend a Sávház mögötti szervizúton

A gyalogosok és autósok biztonsága érdekében szombaton fél pályán lezárja a Kaposvári Városgondnokság a Sávház mögötti szervizutat. Mint ismert, a keddi viharban több kopolit üveget kiszakított keretéből az erős szél, a táblák pedig az épület mellé, illetve egy személygépkocsira hullottak. Szita Károly polgármester azonnali vizsgálatot rendelt el, amelynek során mintegy négyezer négyzetméternyi felületen ellenőrzik a szakemberek az üvegtáblák acélfoglalatainak állapotát.

 

Az eredmény várhatóan jövő héten lesz meg, viszont a meteorológiai előrejelzések szerint a napokban újabb szélviharok várhatók. Ezért a város elővigyázatosságból korlátozza a forgalmat a Sávház északi oldalán lévő szervizúton. Az épület felöli sávot lezárja a Városgondnokság, míg a meglévő szakaszon egyirányúsítja a forgalmat. Szombattól tehát csak a Sávház köz, vagyis az XL-Fittlesz felől haladhatnak az autósok az Arany János utcai óvoda irányába.

Az ideiglenes forgalmi rend mindaddig életben marad, amíg a város meg nem győződik az épület biztonságos voltáról.

 

2020. január 12.

 

Új helyről indulnak és oda is érkeznek hétfőn üzemkezdettől a kaposvári helyijáratos buszok. A Kaposvári Közlekedési Központ kivitelezője az Áchim András utca új nyomvonalán, a négysávos úttest szélső forgalmi sávjaiban alakította ki a kocsiállásokat, ahol mindkét oldalon öt-öt busz képes egyidejűleg parkolni. A helyszínen táblák jelzik a kocsiállásokat. A forgalmi irodának és a jegypénztárnak ideiglenesen otthont adó konténerépületek az új úttest északi oldalára, a Torony büfé és az új belvárosi parkoló közötti területre kerültek.

 

Vasárnap átterelte a kivitelező a forgalmat az Áchim András utca új nyomvonalára, ezzel életbe lépett a Kaposvári Közlekedési Központ építése kapcsán beharangozott harmadik változás is. A bordó buszok hétfőtől érvényes indulási és érkezési helyeit az új négysávos úttest szélső forgalmi sávjaiban alakították ki, mindkét oldalon öt-öt busz képes egyidejűleg parkolni.

 

Az utasok az ideiglenes peronokon várakozhatnak. Az útszakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, hogy a megváltozott forgalmi rend mellett is szavatolható legyen az autósok és gyalogosok biztonsága. Utóbbiak a srága csíkozással festett területen kelhetnek át az út túloldalára. A forgalmi irodának, valamint a jegy-és bérletpénztárnak ideiglenesen otthont adó konténerépületek az új úttest északi oldalára, a Torony büfé és az új belvárosi parkoló közötti területre kerültek.

 

A közlekedés átterelése, illetve a megállóhelyek áthelyezése lehetővé teszi, hogy januártól már a helyi autóbusz-állomás felszabadult területén is megkezdődhessenek az építési munkálatok, és újabb peronok és buszállások készülhessenek el.

 

 
Megosztás: